Hull a hó és hózik

Yay! Havazik!

Next year

Lesz mit nézni jövőre:)

Cowboys & Aliens




Green Lantern

Retro

Hehehe... ezt én is eljátszottam egyszer, lol:)

Facepalm

Ez megalol:) (StarWars blogról)

Scottland, part VI

Szombat

Szombatra annyira elfáradtunk, főleg mentálisan, a sűrű program miatt, hogy úgy döntöttük anyuval, inkább pihenünk. Anyu kitalálta, hogy főzzünk kedves vendéglátónknak egy jó kis ebédet, amire meghívtuk Margaretet is.
Szóval délelőtt elmentünk a helyi supermarketbe, és jól bevásároltunk. Anyu gombalevest akart főzni, szerencsére talált szárított gombát normális áron. Én a klasszikus tricolor paprikás csirkepörköltemet készítem el, rizzsel. Deszertnek meg volt karamelles sült banán jégkrémmel.
Nagyon tetszett nekik, hogy én is főztem, illetve hogy milyen jól összetudunk dolgozni anyuval. Az étel is nagyon ízlett, ebéd után le is íratták velünk a recepteket, meg beszélgettünk még egy kicsit.

Körmölöm a receptet

Aztán Margaret elment előkészíteni az esti farawell partit, mi meg elkezdtünk összepakolni. Mivel a gép vasárnap reggel 6.55-kor indult, nekünk meg indulás előtt két órával már a reptéren kellett lennünk, így nem számíthattunk sok alvásra. Ráadásul ugye indulásra készen kellett állnunk.

Aztán hatkor átmentünk egy közeli kis faluba, mivel az ottani közösségi házba szervezték a bulit.

A közösségi ház kívülről úgy nézett ki, mint egy főépület egy szocialista gyerektáborból.

Jókis svédasztalos vacsora volt, sonkával, lazaccal, paradicsommal, salátával. És persze volt krumpli. Majonézes krumpli. A krumplit nem tudták kihagyni. Kenyér nem volt, csak szeletelt és jól megvajazott bagett... Desszertnek meg lehetett skót trüffelt meg valami tiramisu féleséget enni. A skót trüffel az ilyen réteges cucc, gyümölccsel, babapiskóta szerű tésztával, pudinggal és persze az egészet sherryben áztatják. Nem volt rossz, Flora is csinált egy nagy tállal még az első vasárnapi vacsorára.



Kaja után kezdődött a néptánc bemutató. Négy tizennégy és tizennyolc közötti lány mutatott be hét plusz három skót néptáncot, népviseletben. Aztán volt egy kis közös tánc, majd a skót friendshipesek énekeltek két dalt.


Aztán mi is énekeltünk valamit, amit elég érdekesre sikerült. Kiosztottak pár papírt, de persze nem az azon lévő népdalokat kezdték el énekelni a többiek, szóval fogalmam sem volt, hogy éppen mi megy. Szóval tátogtam egy sort a hátsó sorban aztán meg is volt. Volt még egy kis kölcsönös hátba veregetés, hogy milyen jó volt a szervezés, meg hogy milyen kellemes csoport voltunk.

Balról jobbra: Margaret, Flora, Én, Jimmy, Tina, Marie, Anyu

Jo és Én (Ő vitt el Falkirkbe)

Utolsó képünk Skóciából

Majd jött a búcsú és a (viszonylag) korai lefekvés ideje. Hajnali háromkor kellett kelni, szóval nem nagyon érdekelt, hogy egyesek esetleg még mulattak volna. A vasárnap így is elég pocsék volt.

Scottland, part V

Péntek

Pénteken én és anyu két felé mentünk. Ő elment megnézni a nagy skót foltvarró találkozót én meg a Falkirk Wheelt (wiki). Korelnökként anyu magához ragadta a fényképezőgép birtoklásának jogát, így én csak a mobilommal csináltam pár képet.

A Falkirk Wheel két folyami csatornát köt össze, nem mindennapi módon. A Forth & Clyde és a Union csatorna közt 24 méteres a szint különbség. Ezt "hidalja" át a Falkirk Wheel. A csatornákat régen áruszállításra használták, de a vasút megjelenésével fokozatosan csökkent a szerepük, míg végül teljesen lehanyagolták őket. A 30-as években megszüntették és feltöltötték a két csatornát összekötő 11 részes zsiliplépcsőt.
Aztán 2000-ben (főleg turizmus élénkítése miatt) felújították és újra megnyitották a vízi utakat több helyen Skóciában. Persze a zsilipeket nem tudták újra megcsinálni, már rég ráépítettek a helyükre, plusz egy vasút vonal is keresztül meg a helyén. Ezért kitaláltak valami jobbat. Építettek egy emelőt, köré meg akkora felhajtást, hogy önmagában is egynapra elegendő nézelődni valót nyújt a látogatóknak. Pedig maga "kerék" - behajtástól a kijövetelig - alig több mint 15 perc alatt juttat fel vagy le egy hajót. És ehhez csak 8 vízforralóhoz elegendő energiát használ.
Hát sokkal jobban érdekelt a dolog, mint a foltvarrás:)


A turista járat kb egy órás. A kis uszály bemegy az alsó teknőbe, kikötik, elszigetelik, majd elindul a kerék. Maga a mozgás 4 percig tart. Piszok gyorsan mozog, ahhoz képest, hogy mekkora.



A szerkezet körül van egy park is, ahol lehet sétálni, egy nagy játszótér a gyerekeknek, meg egy visitor center, ahol lehet kajálni, meg persze dizájnolt ajándék tárgyakat venni.

A hajókázás után Jo, a hölgy, aki elhozott, bevitt Falkirkbe egy Callendar House nevű helyre. ez egy jó nagy nemesi ház, ami elég régóta létezik, és folyamatosan bővítették és átalakították az idők folyamán. A belépés ingyenes és három állandó kiállítás látogatható. Az egyik a rómaiakkal és a falukkal foglalkozik, a másik kettő pedig azzal a két családdal melyek a házat birtokolták az idők folyamán. Érdekes kiállítások és ami különösen tetszett, hogy sok az interaktív megoldás. Amikor én ott voltam, rajtam kívül egy hölgy volt még az 5-6 éves unokájával. Az összes lehetséges gombot megnyomta, kirakta (segítséggel) az építős bemutatókat. Meg lehetett építeni kicsiben Antoninus Pius falát. Volt egy vízimalom makett is ami gombnyomásra működött. Voltak makettek és egyszerűsített alaprajzok a házról és a hozzá adott bővítményekről. A legfelső emeleten meg voltak diorámák Falkirk városfejlődéséről.

Persze nem úsztam meg a foltvarrást sem:P
Visszafelé jövet még jól el is tévedtünk. Éppen felújítják az autópályát ("A munkálatok előre láthatólag két évig tartanak. A munkát megkezdtük áprilisban." Ez több helyen is ki volt írva. Okos, jó lesz az még négy év múlva is:) és szegény Jo elnézte a kijáratot. Egy órába telt mire visszataláltunk a megfelelő útra.

Estére volt szervezve a Strathaven-i golfklubba a vacsora, amire mi hívtuk meg a vendéglátóinkat. A kajálás alatt kiderült, hogy a belépési díj 2000 font, az éves tagdíj meg 500-600 font. Nem semmi. mondjuk elég jól is főztek. Én lazacos cézársalátát ettem és paradicsomos sajtos csirkét. És persze krumplival. Esküszöm ezek csak krumplit esznek köretnek.

Scottland, part IV

(Tegnap már nem volt erőm megírni a mai postot... A pénteki reggel felkerül.)

Csütörtök
Csütörtökön volt a Nagy Kirándulás. Egy külön busszal (megint 10 körül indultunk) elmentünk a skót felföldre. Mivel Glasgow és környéke a skót alföld (ja, nagyon lapos:). A fő célpont Loch Katrine volt, de leőtte még megálltunk Aberfoyle-ban egy órára. Etünk valamit a Scottish Wool Centerben, sétáltunk egy kicsit a városkában, aztán mentünk tovább. A gyapjú center bejárata előtt volt egy kis fedett madár tartó, ahova épp kiraktak pár sérülésből gyógyuló madarat.


Miután megérkeztünk a tóhoz, rögtön föl is szálltunk a Sir Walter Scott gőzhajóra. Az egy óra hosszú túrán vettünk részt, nagyjából a tó feléig mentünk el, majd vissza fordultunk. Az idő elég szeles volt, kellett is a jó forró tea, de ennek köszönhetően nem volt rossz idő, a kilátás gyönyörű volt.

Edna Tina és Marie





A hajókirándulás után a harmadik és aznap az utolsó megállónk Callanderben volt. Amikor leszálltunk a buszról Graham (ő és a felesége is hostok voltak) megemlítette, hogy a neten talált egy játék múzeumot, ahol lehetnek ólomkatonák, de azt elfelejtette, hogy pontosan hol van a városban. Nos nem volt nehéz megtalálni, a főtéren van egy várostérkép, rajta bejelölve az összes turista látványosság. A Hamilton Toy Collection Museum & Collectors Shopba a belépő két személyre négy font volt. Messzemenően megérte. A Hamilton család egy egész házat töltött meg a legkülönfélébb játékokkal és gyűjthető dolgokkal. Egy szobában csak játékkatonák voltak, egy másikban több száz játékautó, főleg matchbox-ok, a harmadik babákkal és macikkal volt megtömve. Már maga a bolt rész órákra le tudna foglalni. Sajnos csak nagyjából egy óránk volt...














Hazafelé egy pillanatra megálltunk a stirlingi vár tövében, hogy készíthessünk pár fotót. Voltak a csoportból akik megnézték a várat is valamelyik szabadprogramos napon. Nekünk ez kimaradt.




A csütörtöki és egyben utolsó vacsora ismét Margaretnél volt. Lazacot ettünk pestóval. Köretnek meg volt ... rizs!

Na jó, nem is, megint krumpli volt (őszintén szólva már kezdtem kicsit unni a burgonyát).

Hobbi part IV

Szóval megvan a nekünk tetsző figura. Eltüntettük róla a sorját, összeragasztottuk a darabokat, esetleg módosítottunk is valamit rajta. Nos akkor már csak egy dolog van hátra, életet kell lehelni a tárgyba. Erre való a festés.

Személyes tapasztalat (amit bárki aki játszik hasonló játékokkal megerősíthet), hogy még egy viszonylag szarul festett sereg ellen is jobb játszani, mint egy műanyag szürke - fehérfém színű ellen (vagy fekete - fehér alapozott ellen). Persze van ennél is rosszabb, a proxyzás. A proxy ugyebár helyettesítést jelent, például így. Vagy ott van az az eset, amikor az egyik barátom Wahammer Fantasyt játszott. Az ellenfele egy ork sereget vezényelt. Amikor odamentem éppen az ő köre volt, és szépen sorban aktiválta is az egységeit. Mozog ez az ork szekér, mozog az az ork osztag. Mozog a squig herd. Itt volt némi fönnakadás, mert senki nem látta a squig-eket a táblán. Erre a srác rámutatott egy halom dobókockára az asztal egyik szélén, hogy az a squig herd....
Persze a legtöbben akkor szoktak porxyzni egy egységet vagy figurát, ha ki szeretnék próbálni mit tud az asztalon, mielőtt megveszik (elég drágán). Ezzel nincs is semmi gond, én is gyakran csinálom ezt. A probléma ott van ha valaki rendszeresen proxyzza az egységeit, figuráit, és esze ágában sincs megvenni a figurát.

De mi rendes gamerek vagyunk, megvettük a figurát, ami már csak pár szép színre vár. Ehhez kellenek ecsetek. Az ecset kiválasztása fontos, 6-os ecsettel nem lehet egy 28mm-es figurát festeni. Ha ragaszkodunk a számozáshoz, akkor 0-ás 2/0-ás és mondjuk egy 5/0-ás ecset indulásnak jó. A 0-ás a nagy felületekhez kell, legtöbbet a 2/0-ásat fogjuk használni, az 5/0-ás pedig az apró részletek megfestéséhez kell.

Az ecsetek amiket jelenleg használok.

Én mondjuk nem a számozást szoktam nézni (ami ecset fajtánként nagyon eltérő lehet; van olyan 2/0-ás ecsetem aminek a szőre akkora mint egy másik gyártó 1 számozású ecsetéé), hanem a magát az ecset szőr részét. Ha szemre elég vékony (vagy vastag), akkor jó. Emellett fontos, hogy ép legyen az ecset hegye. Ha nagyon szétállnak a szőrök, akkor nem lehet szép, tiszta egyenest festeni. Jó ha van az ecseten védő henger (ez általában egy kis átlátszó műanyag cső szokott lenni).

A feslő képen használt ecsetek, az alsón újak védőhengerrel.

Az ecset mellé festék is kell. Ebből több fajta is létezik. Vannak kimondottan figurákhoz készült festékek mint például a Games Workshop festékei vagy a Privateer Press színei, illetve a Valejo festékek. Ezek mind akril festékek tehát hígíthatóak vízzel, és elég gyorsan száradnak, ami kevés idővel rendelkezők számára nagy előny lehet. A színválaszték is elég jó. Hátrányuk, hogy drágák. Alternatíva lehet a makett festékek. Ebből is van többféle. Az egyik legismertebb talán a Humbrol de ott van Tamiya vagy a Model Master is. Ezeknek a gyártóknak az akril mellett vannak olaj bázisú festékeik (enamel) is. Ezek nem hígíthatóak vízzel és sokkal hosszabb a száradási idejük. Mivel én makettezéssel kezdtem a karrierem, így én Humbrol enamel festékeket használok leginkább. Ennek egyszerű praktikussági okai vannak; ezt lehetett legegyszerűbben beszerezni, olcsó (volt és most is az, legalábbis a figura gyártók akriljaihoz képest) és már hozzászoktam. A figura festők nagy többsége akril festéket használ, de olajjal is lehet szépen festeni, ha tudja használni az ember. Persze az olaj festékeknek is van hátránya. Az egyik a már említett hosszú száradási idő. A másik a színválaszték; a figuragyártók színpalettája a figurákhoz van szabva, sok olyan színük van ami normál, történelmi makettekhez nem kell (például a Humbrolnak csak egy lilája van, míg a GW, PP vagy a Valejo 3-4 árnyalattal is rendelkezik). Persze lehet próbálkozni színkeveréssel, de ha egy sereget festünk, hosszútávon, akkor elég nehéz lesz minden alkalommal pont ugyanazt a színárnyalatot összehozni. Így én is rendelkezem néhány szükséges illetve alap akril színnel.
Az olaj festékeket ugye nem lehet vízzel hígítani így szükségünk lesz hígítóra. Ezt általában ott megtudjuk venni ahol a festéket, különböző méretű kiszerelésekben.

A festőládám, minden szükséges dologgal.

Ha megvan a nekünk tetsző festékgyártó, kiválasztottuk a színeket, vannak ecseteink, akkor már csak egy hely kell, ahol festhetünk. Fontos a jó megvilágítás, a kényelmes, megfelelő magasságú szék, illetve hogy legyen elég helyünk. Az sem mindegy milyen a hőmérséklet. Hidegben elgémberedik, remegni fog a kezünk, nagy melegben pedig hamar megszárad a festék, vagy elpárolog a hígító. Olajbázisú festék használata esetén fontos a szellőzés biztosítása is.
Mivel nem tartom magam nagy festőnek nem kívánok abszolút igazságokat közölni festési technikákról, így csak néhány alapvető dolgot írnék le, illetve azt hogy én hogy csinálom a dolgokat.
- Érdemes megmosni a figurát, mielőtt nekiállunk festeni, hogy eltávolítsuk a rákerült zsírt, port, illetve az öntésből visszamaradt leválasztó anyagokat.
- Ne fessünk a festékes tubusból, inkább vegyünk ki egy kis mennyiséget egy külön tálkába. Ez sokkal könnyebbé teszi a hígítást, illetve hosszabb élettartamot biztosít a festéknek, mivel nincs folyamatosan nyitva a tubus.
- Érdemes mindig hígítani a festéket. Több hígabb réteg szebb felületet ad, mint egy vastagon felvitt.
- Ne mártsuk bele a festékbe az egész ecsetet. Elég ha a fej egyharmadát használjuk festék felvételre. Ne tunkoljunk, az azonnal tönkreteszi az ecset hegyét.
- Mossuk ki gyakran az ecsetet. Ha sokáig várunk, a festék beleszárad az szőr tövébe, majd egyre lejjebb terjed míg végül teljesen megszárad, használhatatlanná téve az ecsetet. Ha úgy érezzük a szőr nem hajlik olyan simán, a festék nem fed olyan egyenletesen mossuk ki, illetve hígítsunk a festéken kicsit.
- Az ecsetet ne hagyjuk a kimosó tálkában. Ha vizet használunk cseréljük gyakran a vizet, koszos vízben nem lehet kimosni semmit. Ha olaj festéket használunk ne mártsuk bele az ecsetet a hígítós üvegbe. Inkább egy kis pipettával vegyünk ki egy-két csöppet és azt cseppentsük az ecset hegyére. Szintén fontos hogy a hígító tiszta maradjon. Fekete után nehéz szép sárgát festeni, ha nem tudjuk jól kimosni az ecsetet.
- Miután benedvesítettük az ecset hegyét hosszanti irányban húzzuk végig a kimosó tálka falán vagy hígító esetén egy műanyag lapon. Ezután töröljük meg az ecsetet. Én papírzsebkendőt használok erre a célra. Szintén hosszanti irányban finoman töröljünk, mintha csak festenénk. A nedvesítést-törlést addig folytassuk, amíg az ecset nem hagy színt a zsebkendő. Törlés közben finoman meg is forgathatjuk az ecsetet, így lehet kicsit "hegyezni" a végét.
- A színek felvitele előtt érdemes lealapozni a figurát. Erre a célra fehér vagy fekete színt szoktak használni a leggyakrabban. Az alapozás sokat segíthet. Ha sok világos színt használunk a figurán fehérrel alapozzunk, feketére nehéz szép sárgát, pirosat vagy éppen fehéret festeni. Én mindig fehéret használok, mivel erre a sötét színek is könnyen felvihetők és a részleteket is könnyebb meglátni, mint egy fekete figurán.
- Én általában a "mélyebb" részekkel kezdem a festést, illetve a világosabb színeket viszem fel előbb, ahol lehet.
- A festés befejezése után mindig tegyük vissza az ecsetre a védőkupakot és ellenőrizzük, hogy az összes festékes tubus jól le van-e zárva. Alkalmanként érdemes egy-két csepp vizet vagy hígítót is tenni a festék tetejére lezárás előtt.

Egyenlőre ennyi. Később majd lehet írok a különböző technikákról is, addig ezeken az oldalakon lehet még művelődni: Figurafestés I, II, III, IV, V.

Scottland, part III

Szerda

Az egyik előzetes megbeszélésen, ahol én is ott voltam, a skót duda és népviselet megtekintése mellett természetesen egyhangúlag egy skót whisky főzde megtekintését kívánta mindenki (rajtam kívül, engem nem nagyon érdekelt a dolog. Persze skót dudást nem tudtak leszervezni...). Szóval szerdán ellátogattunk a Clydebank-ban található kiejthetetlen nevű Auchentoshan whisky főző üzembe. A hely arról híres, hogy egyedül itt desztillálják háromszor a lét, máshol csak kétszer dolgoznak rajta. Annyira nem volt unalmas az üzemlátogatás, de meglettem volna nélküle. Persze a többség élvezte (főleg a whisky kóstolást a végén:), én is belenyaltam, de nem tudom ép ésszel felfogni, hogy lehet azt a borzalmat meginni. Bár gondolom két-három korty után az ember már semmit nem érez a torkában).

A látogató központ

Anyukám elmondása szerint az egész nem nagyon különbözik egy magyar pálinkafőzőtől. (Gondolom nekik megérte a belépőjegy árát...:P)

Ilyen hatalmas üstben főzik' áztatják háromszor (ha jól emlékszem) az alapanyagul szolgáló malátát, amit ők nem tőzegen pörkölnek, csak simán szárítanak (ebben sem vagyok biztos. Az igazat megvallva nem nagyon figyeltem a szövegre, csak ha anyu kérdezett valamit. Angolul tudók itt röviden megtudhatják, hogy készül a whiskyjük).


A 8%-os alkoholtartalmú "masht" ilyen hordókban tárolják és örlik, ami aztán "wash-á" válik. Vagy valami ilyesmi. Innen kerül át a cucc a desztillálóba.

A három desztilláló közül az első kettő jobbról balra. Az első a "wash still", itt az alkohol 20% körüli. Ez után jön a középső desztilláló ahol a wash still "low wine" nevezetű termékét tovább főzik 52-54%-os alkohol tartalomra. A legtöbb helyen itt fejezik be a főzést. Auchentoshan-ban azonban még egyszer átfőzik a folyadékot és az eredmény 82%-os whisky alapanyag. Ezt teszik hordókba további érlelésre.


Az érleléshez három fajta hordót használnak, amerikai és európai tölgy boros hordókat valamint spanyol sherrys hordókat.

A whisky után elmentünk ebédelni.

Az angol szigetek népszerű eledelét, fish & chips-et ettünk. Magyarul rántott halat hasábburgonyával. finom volt, de semmi extra.

Margaret ismét velünk tartott.

Este ismét Marie vacsoráztatott, ezúttal Donald és Eileen illetve az ő vendégeik jöttek át hozzánk. Mivel volt kiadósabb ebéd hidegtálas vacsora volt (és nem volt krumpli). Vacsora után átmentünk Lily-hez (anyu azt hitte hogy a "drink at Liliy's" egy sörözőt takar:) aki a skót csoport legidősebb tagja lehet, 90 év körüli korával. Egy több mint 200 éves házban lakik, ami tele van mindenféle holmival kezdve egy japán kimonótól rengeteg fa és porcelán kakason keresztül egy nagy indiai rézveretig.

Lily a jobb alsó sarokban

Jól elbeszélgettünk a többiekkel, volt pár finom kis szendvics is. Anyu és Ken (Magyar Kir. Posta) jól elbeszélgetett a régi filmekről, magyar színészekről (ismerjük-e Béla Lugosit?). Tíz - tizenegy körül aztán elkezdtek hazaszállingózni az emberek.

Scottland, part II

Kedd

Kedden volt az első közös kirándulás, Edinburgh-ba. A fő célpont a kastély volt, illetve a turisták kifosztására kitalált Royal Mile (királyi mérföld; egy hosszú utca tele üzletekkel, meg a skót legfelsőbb bíróság is itt található). Az egyik kísérőnk megsúgta, hogy ne vegyünk skót dolgokat ott, mert az mind indiai vagy kínai...



A várban különvált a csoport (a skótok nem jöttek be, ahogy általában más múzeumokba se, ezerszer láttak már mindent). Mi anyuval szendvicseztünk egyet kezdésnek, aztán kezdésnek megnéztük a Royal Scots Dragoon Guards Regimental múzeumot illetve utána a Royal Scots Regimental múzeumot. Mindkettő nagyon érdekes volt, sajnos emiatt le is maradtunk az Egyórai Ágyúlövésről. 1861 óta sütnek el egy ágyút a várban minden nap, szombatot, karácsonyt és nagypénteket kivéve, pontban 13.00-kor. Régen ezzel jeleztek a hajóknak, manapság turista látványosság.



A várból persze a kilátás is gyönyörű. Szerencsénk is volt, ahogy a héten végig, az időjárással. Igaz, hogy éjszaka illetve reggel, délelőtt általában esett egy kicsit, de a nap nagyobb részében szép napos idő volt. Meleg azért nem volt.



Anyu megnézte a királyi palotában a skót koronaékszereket, én addig kinn nézelődtem.



A Skót Nemzeti Háborús Emlékhelyet már együtt néztük meg. Érdekes volt, az összes skót ezrednek illetve a fegyvernemeknek van egy faliképe vagy összeállítás az ezred zászlajával és fegyverekkel, alatta meg egy könyv a háborúkban elhunytak nevével, illetve hogy mikor és hol haltak meg. Meg van egy kis terem a névtelen hősöknek is. Nagyon szép volt, jól meg van csinálva.



Én és Mons Meg, a középkori szuper ágyú. 1449 körül készítették és 50 cm átmérőjű a csöve. Jó nagy. És nem volt szabad rámászni...



Ez az úriember a vár kapujától nem messze fújta, ahogy a csövön kifért. Sajnos ez volt az egyetlen alkalom az egész hét alatt, amikor élő skót dudát halgathattam.





A vár után Margaret kíséretében körülnéztünk a városban is. Rögtön a vártól pár lépésre megnéztünk egy tartan bolt/múzeum hibridet. Rengetegféle dolgot árultak takaróktól elkezdve sálakon és pulóvereken keresztül hagyományos skót szoknyákig. Itt is meglehetett nézni a szövőgépeket, lehetett skót szoknyában fotózkodni (jó drágán sajnos, de a kitett képek aranyosak voltak, főleg a két fekete kissrác skót szoknyában bazinagy kardokkal).



A továbbiakban sétáltunk egyet a Royal Mile-on, anyuék ittak egy sört, addig én megnéztem egy igazi GW-s boltot (nem különbözik sokban attól ahol én dolgozom, nekik több gw-s cuccuk volt:). Aztán félúton lekanyarodtunk és tettünk egy kört, útba ejtve egy könyvesboltot. Visszaindulás előtt még ettünk egy szelet pizzát, aztán újabb másfél óra buszozás következett, vissza Strathaven-be.

Balról jobbra: Marie, Margaret, Jimmy, Én

Anyu, Tina, Marie

Este aztán jött a szokásos vacsora, ezúttal East Kilbride-ban. Tina (ők "Tájna"-nak ejtették, bár nem vagyok benne hogy így írják a nevét...) és a férje Jimmy látott minket, Mariet és Margaretet vendégül. Sajtos-sonkás csirkét ettünk, krumplival, ami ezúttal héjában sült módra volt elkészítve (vagy valami hasonló módon). A deszert (ha jól emlékszem) valami tiramisu szerűség volt. Ismét nagyon finomat ettünk. A háziakkal is jól elbeszélgettünk, Jimmy nagyon fickó. Neki és Tinanak is jó humora volt. Amúgy Tina is jár táncolni.
Kb 11-re értünk vissza Marie-hoz, a szokásos tea után le is feküdtünk.