A hét ajánlata

Meleg tea ;)

2012/02/03

Any Given Sunday


Hát az úgy volt, hogy végeztem a főiskolával és friss munkanélküliként tengettem napjaim itthon, amikor elcsíptem egy amerikai focimeccs ismétlését a Sport tv-n. Jobb dolgom nem lévén leragadtam a mérkőzésnél, amúgy is érdekelt, hogy milyen egy igazi amerikai foci meccs. Szerencsére gy jó meccset fogtam ki. Nem sok volt hátra az első félidőből, egy perc, amikor a hátrányban lévő csapat kezdhetett támadni. Az alatt az egy perc alatt haladtak vagy 70 yard-ot és szereztek egy touchdown-t, ezzel átvéve a vezetést. Másra nem is emlékszem a mérkőzésből csak arra, hogy a New York Giants játszott és Eli Manning vezetésével hajtották végre az egyperces támadássorozatot. Ekkor váltam az NFL rajongójává. És egyből meg is lett a kedvenc csapatom, a New York Giants. Igyekeztem minél több meccset megnézni és ismerkedtem a szabályokkal is. Jó évadot fogtam ki, a Giants, akit a legesélytelenebbnek tartottak az alapszezonban nyújtott teljesítménye alapján eljutott a döntőig, a Super Bowl-ig, ahol azt a New England Patriots-ot verte meg, akik veretlenül álltak, 18 meccs után. Addig csak egy csapatnak sikerült veretlenül megnyerni a ligát, és azóta sem jött össze ez másnak (a Miami Doplhins 1972-ben játszott tökéletes szezont).
És hogy miért pont most írok erről? A Giants a győztes Super Bowl utáni négy szezonban csak egyszer jutott be a rájátszásba, de hamar kiestek. Most viszont újra döntősök, és hasonló körülmények között jutottak el oda, mint 2007-ben. Akkor sem a nagy esélyesek között szerepeltek, most sem. Akkor is megverték az esélyesebb Green Bay-t (akkor az elődöntőben, most a nyolcaddöntőben), idén szintén. Akkor is hosszabbítással és Lawrence Tynes field goal-jával nyerték az elődöntőt és most is.
De ami még nagyszerűbb, hogy akárcsak a 42. Super Bowl-ban, a Giants most is a Patriots ellen fog pályára lépni. Nagy küzdelem várható, Tom Brady, az irányító, és csapata mindent meg fog tenni, hogy elégtételt vegyen a rájuk mért vereségért. Jó meccs lesz, aki teheti nézze meg

Super Bowl XLVI:New York Giants vs. New England Patriots
Február 5.-e vasárnap 22:00, Sport 1. Kezdőrúgás hajnali kettő körül.

2011/11/23

Goodbye Dragonlady


November 21-én 85 éves korában elhunyt Anne Inez McCaffrey írónő.
Nyugodjék békében.

2011/11/02

Muhahhhahaha Safety!

Már január óta egy laborban dolgozom, jó kis hely. Van amikor sok munka van, van amikor már tizenegykor nincs mit csinálni. Munka nincs, csinálni lehet egy-két dolgot :). Például meg szoktam nézni a főnököm irodájában található rengeteg prospektus és katalógus valamelyikét. Mindenféle laborfelszerelés meg műszer van bennük, vannak érdekes dolgok is. Például csinálnak külön szakáll takaró maszkot. Olyan mint ami a hajra való csak ezt szakállra lehet húzni.:)
A minap is épen ezt csináltam, amikor ráakadtam az alábbi érdekes katalógusra.


Egy retro stílusú őrült tudóst tenni a biztonsági labor felszerelések katalógusár a hatalmas ötlet. Ha nem is vesz az ember semmit, már a katalógus végig lapozásával jól szórakozhat. Ha elég képzelő ereje van az embernek még egy kis sztorit is kitalálhat hozzá (amolyan Bolygó Kapitánya egyszerűségűt. Gyűrűs gyerekek nélkül).


A Lex Luthor és a Zöld Manó keresztezéséből megalkotott Zőldgonosz, a Főgonosz nem biztonságos és környezetbarát laborjában dolgozik az Őrült Tudós.


"Világszenzáció, veszélyben a Világ! Zőldgonosz laborjában hamarosan elkészül a Végfegyver! Világszenzáció, csak ötven cent!"


"Valamit tenni kell a Zöldgonosz ellen, Uraim!"


"Nekem van egy briliáns ötletem! Hívjuk a Palackos Nőt!"


"Igen Elnök úr, azonnal kapcsolom a Palackos Nőt."


Egy Biztonságos Palackkal minden megoldható!


Hah, beépülve telepítettem egy bombát a Biztonságos Palack mellé. Most majd meglátja a Zőldgonosz, hogy milyen fontos a munkavédelem (is).


"ÁÁÁÁÁ, bomba van a laborban, SEGÍTSÉG!"


"Ugyan már, az én szupertitkos laboromban nem lehet bomba!"


"A terültet lezártuk, nem mehet tovább."


Ka-Poww!


"Hmm, hála ennek a Biztonságos Palacknak, csak a Végfegyver semmisült meg. A világ megmenekült!"


"Ohh, legközelebb én is ügyelek a biztonságra. És én leszek a Világ Ura!!! Muhahhhahahaha...."

És a slusszpoén:
Még a skótok is ezt ajánlják.

A képek a S.C.A.T. Lab 2009/2010-es katalógusából vannak.

2011/10/06

Dreadfleet

Ahoy, szárazföldi patkányok!

A hó elejétől kapható a Games Workshop új, önálló (nem lesz hozzá kiegészítő) társasjátéka, a Dreadfleet. Régebben, főleg a 80-as években, elég sok társast adtak ki a fő játékaik mellett. Aztán, ahogy változott az üzletpolitikájuk, ezek szép lassan elhaltak. Most azonban úgy tűnik, hogy újra elkezdtek önálló társasjátékokban is gondolkodni. 2009-ben kiadták a népszerű Space Hulk 3. kiadását, most pedig előrukkoltak a Dreadfleettel. A dolog apró szépséghibája, hogy mindkét játék limitált példányszámban jelenik meg, így nincs igazán lehetősége az embernek, hogy sokat töprengjen megvegye-e vagy sem. Persze lehet később is találni az e-bayen egy-két dobozzal, de a Space Hulkhoz két-háromszoros áron lehet csak hozzájutni. Nem tudom a Dreadfleet mennyire lesz drága ha elfogy a hivatalos készlet, de nem is érdekel. Mert vettem egyet (klubos kedvezménnyel nem volt drága. De tényleg, anyu, nem kell mérgesnek lenni. És ezt ki is fogom festeni. Tényleg). Pontosabban előrendeltem, hogy biztos jusson nekem is, és elsején már át is vehettem.

A Space Hulk nem izgatott igazán; nem kedvelem a Space Marinokat, a játék maga sem tetszett annyira (nem rossz játék, de nekem nem jött be). Viszont a Dreadfleet már más tészta. Ebben kalózok vannak. Kalóz hajók pontosabban. Fantasy kalózhajók, ha egész pontosak akarunk lenni. És a hajók gyönyörűek. Tíz darab van belőlük és mindegyik más, egyéni. Van törp acél csatahajó, káosztörp mechanikus kraken, szellem hajó, úszó erőd stb. Vannak a jó oldal öt hajóval meg a gonosz szintén öttel. A hajók mellett van a dobozban egy halom egyéb cucc is. Szigetek, tengeri szörnyek, hajóroncsok, jelzők és egy nagy szövet alap, amin játszani lehet.
A szabályok elég egyszerűek és elég sok a véletlen tényező, de szórakoztatónak tűnik. Játszani még nem játszottam. Előbb ki akarom festeni a hajókat, meg a többi cuccot.
Mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik hajóval kezdjem, így fogtam egy tíz oldalú kockát és a véletlenre bíztam a választást. Hetest dobtam így az első hajó, ami színt kap a Curse of Zandri lesz.

Curse of Zandri (Copyright GW)

A játék a Warhammer Fantasy világában játszódik, ahol az egyik "faj" a Tomb Kings. Ők gyakorlatilag egyiptomi élőholtak. A Curse of Zandri egy ilyen élőholt király hajója. Evezős és van rajt egy kvázi lézer; a hajón található piramis összegyűjti a napfényt és a Mortis Folyó Ékkövén keresztül felgyújtható vele az ellenség.
Úgy döntöttem maradok a hivatalos színsémánál, bár hajó négy márvány szobrát nem lesz könnyű jól megcsinálni. Majd meglátjuk.
A Zandri mellett a Vulkán szigetet, a hajóhoz tartozó segédhajót és a fordulás illetve szél jelzőt tervezem még kifesteni. Ha kész nekiállok a következő hajónak. Képet majd teszek fel.

2011/08/29

The Last Hero

Nővérem kérte hogy tegyem fel ezeket.
Amint alább látszik szoktam gobelinezni is. Néha.
Ezek Paul Kidby illusztrációja alapján készültek amit a The Last Hero (Az utolsó hős) című Terry Pratchett könyvhöz készített. Magát az illusztrációt leginkább a Bayeux-i kárpit ihlette.
A képen a történet egyik szálának hősei láthatóak. Ők a Silver Horde, azaz az Ezüst Horda, vezetőjük pedig nem más mint Cohen a Barbár. A sztori röviden annyi, hogy az első hős ellopta a tüzet az istenektől, az utolsók pedig vissza akarják adni, kamatostul. Egy nagy hordó robbanóanyag formájában. Egyenesen az istenek lakhelyén.
Ez persze nem mindenkinek tetszik, így Ankh-Morporkból elindul egy különítmény, a Patrícius megbízásából, hogy megakadályozza a dolgot. Ennek Széltoló a kibukott varázsló és (akaratán kívüli) kalandor, Carrot Ironfoundersson kapitány, a városi őrség egyik parancsnoka (kétméteres törpe és titkos örököse a trónnak) valamint Leonard of Quirm, a hobortos feltaláló a tagja. Ők Leonard találmányában egy kvázi űrhajóban kelnek útra (az Ezüst Horda gyalog megy). A többit tessék elolvasni.

Az illusztráció:

Első kép. Boy Willie és Mad Hamish (tolószékben)

Második kép. Truckle the Uncivil és A Bárd (elrabolva)


Harmadik kép. Caleb the Ripper és a tartozás (kamatokkal)


Negyedik kép. Cohen a Barbár, work in progress állapotban


Az ötödik képen pedig a hegy fog szerepelni, az istenek lakhelye. Az egyenlőre még csak fel van rajzolva az anyagra, de nem kezdtem még el.
Együtt az egész:


Maga a gobelin úgy készül, hogy az illusztráció alapján szabad kézzel rajzolok egy körvonal figurát egy a4-es lapra ceruzával. Ha elégedett vagyok vele átrajzolom fekete tollal, majd ráteszem a gobelin anyagot (most nem jut eszembe mi a pontos neve). Alkoholos filcel átrajzolom a figurát a gobelin anyagra. Elsőnek a "színes" részeket töltöm ki, aztán megcsinálom a hátteret. Legvégül fele vastagságú, sötétbarna fonallal "megrajzolom" a körvonalakat (a gobelinhez 6 szálú fonalat használok, körvonalakhoz szétszedem három-három szálra a fonalat).
Maradva az eredeti rajz színvilágánál barnás színeket használtam. A háttér maga két színből áll, amelyek nagyon közel vannak egymáshoz. Ezzel próbáltam az idő általi elszíneződést imitálni.
Az eredeti képen a hordó "élesítő szerkezete", a rudak, csupán körvonalak, de én úgy gondoltam, hogy a lila jól illene a képpbe, megtöri a színvilágot, de nem üt el zavaróan. Szerintem jó lett.
A képeket külön keretben fogom elhelyezni és majd egymás mellett fognak lógni valahol.
Van egy kép hasonló stílusban amin a horda épp egy elefánt fóka szerű szörnnyel harcol. Az is kb. akkora mint ez, és arra gondoltam, hogy azt majd megcsinálom egyben. Valamikor.

2011/08/19

Steampunk musketeers

Az jónak ígérkezik: The Three Musketeers


http://www.blogger.com/img/blank.gif
Persze csak akkor ha az emebr túl tud lépni azon, hogy egy klasszikus regényt dolgoznak fel n-edszer. De vannak benne léghajók. Ágyukkal!!!

2011/07/26

Yessss!

Hurrá!!!
Lesz NFL liga idén, megegyeztek a játékosok meg a tulajdonosok :D
Szeptemberben kezdődik az új idény, de addig is itt a 45. Super Bowl összefoglalója.

2011/07/19

IV. H.É.T.

Több mint egy hete két hónapja (elfelejtettem aktiválni a postot...), május 1.-én, megrendezésre került a IV. Hadvezérek És Taktikák verseny, melyet a klubunk, a székesfehérvári Főnixcsarnok rendezett. Az eddigi gyakorlattól eltérően egy napos volt a verseny két játékkal, az eddigi két napos - 4 játékos felállással szemben. Most Warhammer 40k-ra és Warmachine-ra lehetett nevezni. Legközelebb szintén egynapos lesz az V. H.É.T., akkor majd Malifaux és Warhammer Fantasy lesz.
Mivel az idei első H.É.T.-en 40k-ban neveztem, a most úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Warmachinet. Aztán letettem róla, de mégis rábeszéltek és nem bántam meg. A verseny a második liga nyitánya is volt egyben és Escalation típusú csatákkal. Ez azt jelenti, hogy a három csatát növekvő pontszámból játszottuk (15-25-35), és amit az alap sereget kellett tovább bővíteni 10-10 ponttal. Kivenni, lecserélni nem lehetett egységeket, csak hozzátenni.
Mivel az előző ligán szinte végig kalózokkal játszottam (és nincsenek összerakva, meg zsoldos jackekből is hiányz szenvedek), most Cygnarral indultam.
Warcasternek Captain Allister Caine-t választottam, ő az epic verzió. Jó kis lövős caster, hasznos varázslatokkal, de nem nagyon bír el egy jacknél többet, így csak egy Ironcladot raktam be mellé. Úgy döntöttem, hogy fluff helyett inkább megpróbálok nyerni, ezért nem tierlistát raktam össze, hanem hoztam a kötelezőket. Squire, Reinholdt, Arcane Tempest gun Mage egység Officerrel. A maradék két pontból beraktam Alten Ashlyt mivel elég sok Hordás is jött a versenyre.

Az első csatát
Rudi_von_Dudi szintén zenész Cygnar serege ellen vívtam. Ő Kray-t hozta két Hunterrel, rangerekkel és a Black 13th osztaggal. Tier 2-es sereg, nagyon mobilis, a két Hunter elég veszélyes, meg is ijedtem tőle. Ő pakolt fel elsőnek, a két szélre a Huntereket, középre a Rangereket és Black 13th-t. Kray mögöttük állt fel. Én a középtől kissé balra felraktam a Gun Mageket melléjük Cainet, Reinholdtot és a Squire-t. Középre az Ironclad került, messze jobb szélre pedig Alten Ashly. Az első körben mindketten helyezkedtünk, majd a másodikban megindult a gyilkolás. A Black 13th és a Rangerek leszedtek 5 Gun Maget, az egyik Hunter pedig megsebezte az Ironcladot. A maradék két Gun Mage elrontotta a morált (én úgy emlékeztem, hogy a heti liga előny egy morál újradobását adja, de újradobva sem lett meg...). Kray nagyon felbátorodott ezen és ő is közelebb jött és leadott egy lövést. Cainenek sem kellett több, kilépve a fedezék mögül megindult a lovas 'caster felé és félúton teleportált egyet. Pont befért a Kray előtt álló Hunter mögé és a featjét elmondva kilencszer rá is lőtt a meglepett warcasterre. Kellett is a kilenc lövés, mivel a második nem talált és a harmadik csupán hármat sebzett, amit levédett az erőtér. Szerencsére a többi már jobban ment. A második körben nyertem caster killel, de a küldetés is ez volt.

Az ebédszünet utáni második csatámban
Bowen Circle of Orboros serege ellen kellett kiállnom. A 15 pontos seregemet egy minimál osztag Precursor Knight és attachment valamint egy Journyman bővítette 25 pontra. Ellenfelem pKruegert hozta egy Pureblood és egy Feral Warpwolfal, egy attachmentes Druida osztaggal valamint egy attachmentes Shifting Stone egységgel. A küldetés capture the Flag Egg volt. Én betettem a Precursorokat a saját zászlóm mögé védekezni, az előttük lévő erdőbe pedig Alten Ashlyt. Caine a kíséretével ismét középtályra került, míg a Gun Magek a Journymannal megtámogatva az ellenfél zászlójával szemben álltak fel. Ellenfelem valamilyen okból védtelenül hagyta a saját zászlaját és mindent az én zászlómmal szemben rakott fel. Ezt ki is használtam. Míg Alten ez erdőből ritkította a Druidákat, Caine az Ironcladdal középen próbálta elvágni az utat az ellenséges objektíva felé. Eközben a Gun Magek és a Journyman megindult előre egy dombon keresztül. A vége az lett, hogy a Journyman befutott a zászlóhoz, Krueger pedig nem tudta megölni a featjével (a Gun Mageket azért sikerült). Nyertem a második csatát is, küldivel.

A két győzelmemmel jó helyen álltam a ranglistán, harmadik ellenfélnek meg is kaptam az élen álló Márkot, aki szintén Orborossal jött. Viszont merőben más sereget kaptam a nyakamba. 35 pontból hozta Morvanát egy Argussal és a Woldwyrd-al, két osztag Tharn Bloodweaver-t, egy fullos Tharn Bloodtracker osztagot Nuala-val, egy három fős Tharn Wolf Rider egységet és egy War Wolf-ot. Magát Morvanát egy Druida osztag kísérte.
Én a Black 13th, sima Eirysst és még négy Precursort raktam a seregbe. A küldetés az ellenfél zónájának foglalása volt, a tábla közepe táján.
Ellenfelem átadta a kezdeményezést, így én álltam fel elsőnek. A lovagokat beraktam középre a zóna mögé, tőlük balra a Black 13th-t és egy fal mögé Alten Ashlyt. Jobbra tőlük Caine ált fel a kiséretével (Ironclad, Squire, Reinholdt). A Gun Mage-ek a jobb szélre kerültek. Eiryss Caine elé, fedezékebe állt be. Ellenfelem hasonlóképp széthúzta az arcvonalát. Morvahna középre állt fel, körülötte a duridákkal. A két oldalára egy-egy Bloodweaver osztag került. A jobb oldalra, a Gun Magekkel szemközt, a War Wolf, a baloldalra a Wolf Riderek kerültek. A két beast a Bloodweaverek mögé került. A Bloodtrackerek a zónába kerültek.
Az első körben csak helyezkedtünk, én mindenkivel elindultam előre. Caine elmondta magára a True Shot-ot, a Journyman meg az Arcane Shildet a Gun Magekre. A faimádók szintén megindultak.
A második körben megkezdődött az öldöklés. A Gun Magek tették a dolgukat a jobb szélen, leszedték az egyik Bloodwaver osztagot meg a War Wolfot. A másik szélen a Black 13th-n viszont alulmúlta önmagát. Hárman Alten Ashlyvel megtámogatva nem tudták megölni a három Wolf Ridert, csak egyet, ami elég nagy problémákat okozott a későbbiekben. Középen Caine lelőtt két Bloodtrackert. Morvahna azzal kezdte a körét, hogy visszahozta a két halott Bloodtrackert (nyavalyás upkeepe spell, adott számú fury-ért visszahozható adott számú figura egy osztagba... fury-ból meg sosem szenvedett hiányt). Aztán a megmaradt két Wolf Rider rohamból megölte a Black 13th-t (nyavalyás Prey szabály). Morvahna aktiválódott, elnyomta a featjét, amit sikerült nagyobb veszteségek nélkül megúsznom. Meghalt három Precursor a rohamozó Bloodtrackerek miatt, meg három Gun Mage, köztük az officer, az Argusnak köszönhetően.
A harmadik körben a Gun Magek lötték az Argust, aztán a Journyman be is rohanta. Cain lelőtt 4 Bloodweavert meg talán egy Bloodtrackert. A Precursorok levertek még négyet,
az Ironclad egyet, Alten Ashly meg hiába próbált megütni egy Wolf Ridert, nem találta el. Sokra nem mentem a Bloodtracker gyilkolással, visszajött az összes és rohamból levertek még négy Precursort. Az Alten Ashly-t támadó Wolf Rider sem volt ügyesebb ellenfelénél, ő sem talált. Ahogy a Journymant támadó Argus sem, aztán meg nem sebzett elég nagyot. A druidák visszalökdösték az Ironcladot legalább 5-6 inchet. A Woldwyrd meg rálőtt Cainere (bár ez lehet hogy a negyedik körben volt).
Innentől kezdve már csak caster killel volt esélyem nyerni. A folyton feltámadó és rohamozó Bloodtrackerek felmorzsolták a Precursorokat. A balszárnyat teljesen elvesztettem már régen, a jobb oldalon meg a Gun Mageknek nem nagyon volt célpontjuk. Az utolsó előtti körömben megpróbálkoztam egy teleportálós rohammal, de Morvahna túl messze volt. Mark szépen körbe állta a druidákkal, a warlockja meg átment az én zónámba. Ekkor már volt egy pontja és a csata állása szerint is csak akkor tudtam volna győzni, ha sikerül Morvahnat eltalálnom egy Magic Bolt-al. Ezt akadályozta egy druida Caine melee zónáján kívül, illetve a Woldwyrd aki duplázta az elmondott varázslatok költségét. Őt berohantam a Journymannal, de nem sikerült megölnöm. Alten Ashly megunva a körök óta tartó céltalan harcot, otthagyta a Wolf Ridert és nem halt bele a free strike-ba. Cserébe rálőtt Morvahna-ra és be is sebezte (legalábbis asszem ő volt, annyi biztos hogy Morvahna nem volt full életen). Ezek után a megmaradt négy Gun Mage is rálőtt de csak egyszer találtam el és azt is ráosztotta egy 3"-en belüli Bloodtrackerre... (nyavajás Sacrificial Pawn...). Ezután már csak Caine maradt. Aktiváltam, elmondta a featjét, meglőtte az előtte álló druidát, el is találta, megölte de a sablon alá kerülő főnököt aki spell negálást fenntartotta nem sikerült sebeznem. Hat helyett mindössze hármat dobtam 2d6-on. Ezzel véget is ért a játék (a győzelemhez azért kellett volna még egyszer 10 aztán 15-16-ot dobnom 3d6-al). Az ellenfelem körében meghaltak a zónámba beállított figuráim így megszerezte a második pontját is.
Izgalmas csata volt, még a legvégén is volt esélyem, de nem jött össze. Így viszont sajnos még a dobogóról is lecsúsztam, csak a 6. helyre voltam jó. Minden esetre jól éreztem magam, jó volt ismeretlenek ellen játszani. Azt hiszem legközelebb is kihagyom a 40k-t és inkább WM-ben indulok. Mondjuk kalózokkal ;)

2011/05/09

Number 100

Ez a 100. bejegyzés négy és fél év alatt. Az majdnem átlag két post havonta!
Tessék örülni, lehetnék lustább is;)

Némi humor a jeles alkalomra:
Cool Guys Don't Look At Explosions - The lonely island

2011/05/08

Capt. Bear's kitchen #2

Zöldséges ragu némileg Mexican style




Mivel anyuék lementek vidékre, így távozott a hétvégi főszakács ami vagy pizzarendelést vagy némi konyhai kontármunkát jelent. Mivel nem volt kedvem a pizzához és anyu készült némi alapanyaggal így a kontárkodást választottam. Tegnap már teszteltem az elképzelést, elég jól sikerült.

Hozzávalók 1-8 személyre (attól függően, hogy mekkora az étvágyad és mekkora adagokkal szúrod ki az este kilenckor beállító haverok szemét).

Hús (én most mézes-mustáros, sörben sült disznót használtam, asszem... de lehet nyers húst is használni, akkor kicsit tovább tart)
Egy hagyma
Egy paprika
Egy paradicsom (raktam volna bele többet is, de csak egy maradt...)
Kb. Egy tucat zöld olívabogyó
Egy fél, erős zöldpaprika
Egy fél konzerv kukorica (a másik felét tegnap már elhasználtam)
Fűszer meg szósz a tegnapi Fajita készletből
Ketchup

A mindent felvágunk apró darabokra (a kukoricát nem muszáj;). A hagymát olajon megpirítjuk, aztán hozzáadjuk a zöldségeket meg a húst. Fajita fűszert elkeverjük egy fél pohár vízben és ráöntjük a cuccra, mielőtt még nagyon odaégne (elég nehéz leszedni a lábos aljáról, ha nem vigyázunk). Alacsony álláson (3-4 a 9-es skálán nálunk) 5-6 percig hagyjuk rotyogni, majd hozzáadjuk a szószt, meg ketchupot hogy elég sűrű legyen.


Aztán a legalacsonyabb álláson maradhat amíg elkészítjük a köretet. Ez ma rizs volt, tegnap tortillába raktam friss zöldségekkel meg reszelt sajttal. Jó étvágyat.