Chasseurs de dragons

Ma elmentem megnézni a Sárkányvadászok című animációs filmet. 2000 augusztusa óta ez volt a 150. film amit moziban láttam. És mint általában remekül szórakoztam.

Még három hete szúrtam ki magamnak ezt a filmet, amikor anyámmal elmentünk megnézni a Villámtolvajt (az nem volt ilyen jó...). Szeretem a (jó) meséket és a rajzfilmeket. Sárkányok, hmmm... Sajnos megfeledkeztem a dologról és az előző két hétvégén nem is tudtam volna moziba menni. De a héten eszembe jutott és szerencsére rá tudtam magam venni, hogy korán keljek (hétvégén nem szoktam 11-nél korábban kelni, de az első előadásra olcsóbbak a jegyek :).
Úgy mentem el megnézni, hogy nem néztem utána a filmnek, még a trailer-ét sem láttam.
Általában nem támasztok nagy elvárásokat egy filmmel szemben, csak jól akarok szórakozni. Most sem vártam többet egy egyszerű tanmesénél.
Csalódnom kellett, méghozzá igen kellemesen. A film sokkal többet nyújtott, mint egy átlag gyerek mozi, de eközben nem lépett ki a meséből (vagy valami ilyesmi... ;).


Lian-Chu (magyar hangja Hajdú István) és Gwizdo (Görög László) sárkány vadászok, oldalukon Hectorral, aki maga is egy sárkány (ebben a világban minden szörnyet kezdve a hatalmas, nyálkás hernyótól, a kicsi, kék és szőrös Hectoron át raptor szerű, villámokat szóró lényekig sárkánynak hívnak). Lian az erő a csapatban, ő végzi a piszkos munkát. Ahogy az lenni szokott a nagy termethez és erőhöz szelíd lélek és egyszerű gondolkodás mód tartozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy Lian buta lenne. Emellett nem éppen a szavak embere.
Gwizdo a szöges ellentét. Kicsi, de annál izgágább, sokat beszél és ő az aki a munka anyagi részét intézi. Általában egy szerződéssel.
Hármukhoz csatlakozik Zoé (magyar hangja ??; nem találtam sehol, pedig ő az egyik főszereplő...) Arnold király (Reviczky Gábor; ő bezzeg fel van tüntetve, pedig a szerepe negyedakkora sincs mint Zoéé) unokahúga. Ő egy igazi gyerek, aki fénylőpáncélú lovagokról és nagy kalandokról álmodozik nagybátyja omladozó kastélyában. Persze a király hallani sem akar ilyesmiről aminek egyenes következmény a szökés.
És ha már sárkányokról és királyokról van szó, akkor a feladat csak egy lehet, megölni a létező leghatalmasabb sárkányt a Világfalót. Ez persze olyasmi, amire épeszű ember nem nagyon vállalkozik, ennek Gwizdo többször hangot is ad, de némi előleg és Zoé naiv bizalma a két mondvacsinált lovagban nem hagy kiutat. És persze Lian-Chu sem az az ember aki hátat fordít a helyes útnak, na meg persze a faluját is a Világfaló tette a földel egyenlővé.
Ennek ellenére egyáltalán nem érződik, hogy a hallgatag vadászt a bosszú vezetné, sokkal inkább a kötelesség tudat és a tény, hogyha a legfőbb sárkány elpusztul nem lesz több felégetett falu. De ez is csak egy érzés, mivel a film kerüli a moralizálást. Vagy legalábbis nem tolja az ember képébe.
Így hát a három útitárs és Hector - aki a legtöbb humor forrása (comic relief) a filmben - megindul a világ végére, hogy szem, benézzen a végzettel (muhahhaaha.. ez így elég olcsón hangzik...).
Mindez önmagában még nem lenne több egy egyszerű gyerekmesénél a Minimaxról. Ami teljessé teszi a történetet az a világ, a látvány (és a zene). Hol is kezdjem... A Sárkányvadászok világa - a manapság igen népszerű - lebegő szigetekből áll. Ezek lehetnek kis bolygószerűségek (mint a Kis Hercegben) vagy hatalmas lebegő szikláktól kezdve apró téglákig bármekkorák. Az nem derül ki mi okozta ezt, természetes jelenség vagy valami katasztrófa eredménye-e. Lehetne akár egy poszt apokaliptikus világ is. Erre utal a király teljesen üres várkastélya (mindössze hárman laknak benne), a lassan leomló és ellebegő épületek, a kihalt tájak. A négy vándoron kívül a film kétharmadában csak néhány sárkánnyal találkozunk. Ahogy haladnak a Világfaló felé a tájak, a látvány jeleníti meg azt a kilátástalanságot ami a küldetésük. Hihetetlenül jó az a jelenet amikor Lian ül egy lebegő város szélén szótlanul élez egy kaszát és a világ végét jelentő baljóslatú viharfelhőket bámulja, miközben körülöttük szétomlott várak és épületek lebegnek ugyanabba az irányba. Vagy amikor a besokallt Gwizdon egyedül visszafordul, de nem jut messzire és egy másfélszer másfél méteres ködarabon tehetetlenül nézi a látóhatárig elnyúló lebegő törmelék halmot, miközben lassan az előre vezető út is szertefoszlik. Kicsit olyan mintha Münchausen báró kalandjai látványvilágát vegyítenénk a Végtelen történettel. Ezt látni kell. A hangulat, a környezet egyre nyomasztóbb míg végül elérik a lélektani mélypontot a világ végén. Itt alussza álmát szürke, kietlen romok közt a világfaló.
De ez egy mese és bár nem könnyen a jó azért győz, hőseink is élnek míg meg nem halnak. A boldogság sem marad el, hisz bár a király sem különb a parasztoknál, aki nem vették komolyan a sárkányvadász triót, Zoénak helyén az szíve és a esze is, és amúgy is unta már a nagybátyó üres kastélyát. Így ismét megszökik egy teli erszénnyel, hogy új kalandokra leljen hőseinkkel (vagy hogy segítsen megépíteni a farmot, amire annyira vágynak). Sok sikert nekik.